×
Inspiráció

Csilingelés és finom fogások Kökény Attiláéknál

Gál Orsolya

Az ajándékokat jó előre beszerzi, és a karácsonyi főzésbe is besegít Kökény Attila. Az énekes nagyon szereti, amikor az ünnepen együtt van a család, és sokan ülik körbe az asztalt. A karácsony varázslatát most már csak a legkisebb gyermekük számára kell megteremteniük, de a csengőszó az idei szentestén sem hiányozhat az otthonukból.


- Az utolsó pillanatra hagyod az ajándékvásárlást, vagy jó előre kitalálod, hogy kit mivel lepsz majd meg karácsonykor?

- Karácsony előtt már legalább három héttel megvannak az ajándékok. Figyelek év közben, hogy ki mit szeretne, hogy elejtenek-e valami kis megjegyzést, hogy mi a vágyuk. Idén már november végén tudtam, hogy ki mit fog kapni, sőt, már akkor meg is rendeltem az ajándékokat.


- Mi kerül nálatok az asztalra karácsonykor, hagyományos ételek, vagy inkább újdonságok?

- Nagyon vegyes. Hagyományos fogások mindig vannak, a halászlé, a káposzta, a húsleves, a pörkölt és a rántott hús nem maradhat el, de azért a feleségem mindig kitalál valami újat is. Rengeteget süt-főz, két napig szinte ki sem jön a konyhából. Segítek neki én is, a keze alá dolgozom.


- Van olyan szokás, amihez ragaszkodtok karácsonykor?

- Hagyomány nálunk, hogy szenteste egy kis csengővel csilingelünk a gyerekeknek. A két nagy már nem igényli ezt, már kinőttek ebből, a lányom 19 éves, a nagyfiam pedig 22 lesz. Most már egyedül a kicsinek kell megteremteni ezt a varázslatot. Becsomagoljuk az ajándékokat a feleségemmel, és csilingelünk, amikor megérkezett a Jézuska a meglepetésekkel. A nagyobbik fiam már nem is velünk él, a lányomnak is van már vőlegénye, ők is jönnek-mennek, így már teljesen más a karácsony, mint amikor ők is kicsik voltak. De imádom ezt az ünnepet, szeretem, ha nagyon sokan vagyunk.



- Hogyan indul számodra az újév? Szoktál fogadalmakat tenni?

- A szilvesztert már húsz éve nem családi körben töltöm, idén is fellépéseim lesznek. De a naptáram már januárra és februárra is tele van. Nem szoktam szilveszterkor fogadalmat tenni, szerintem felesleges. Viszont amit kívánok az egész családnak a jövő évre, az nem más, mint az egészség. Szerintem ettől több már nem is kell. Ha egészség van, minden van.

fotó: www.blik.hu