×
Kultúra

Rossz az, aki rosszra gondol – Jó srácok

Szerencsés Vivien

Ki ne emlékezne a felsős, általános iskolás éveire. A kíváncsiságra a másik nem iránt, az első csókra, és még sorolhatnám hány felfedezésre váró élményre. Egy dologban hasonlított minden kamasz; addig nem nyugodott, amíg minden kérdésére választ nem kaphatott, főleg, ha ez a kérdés a szexualitás témakörében merül fel.

A Jó srácok hihetetlen humorral járja körbe ezt a témát úgy, ahogy a még senki a filmgyártás történetében. Azonban a 16-os karika nem véletlen, ugyanis kamaszoknak még nem igazán ajánlott, hiába szól róluk. A felnőtteknek annál inkább, hiszen a film pikantériáját az is adja, hogy összehasonlíthatjuk a sztorit saját fiatalkorunkkal, egykori kíváncsiságunkkal, barátságainkkal, de akár az első csókunkkal is.

Miután reméljük, hogy mindenki érdeklődését felkeltettem, jöjjön az alapsztori: adott három jóbarát, vagyis a Babzsák Boys; Max (Jacob Tremblay), Thor (Brady Noon) és Lucas (Keith L. Williams). A fiúk 12 évesen hivatalosak lesznek életük első csókbulijára, amitől elfogja őket a rettegés, ugyanis még sosem csókolóztak, nem is tudják, hogyan kell, de a menő srácok közé szeretnének tartozni. Ez az apró probléma az, ami aztán elindít egy egész kalamajka-lavinát. A fiúk Max apjának drónjával (aminek a használata egyenesen meg volt tiltva a kamasznak) próbálják élőben megnézni, milyen egy igazi csók, ám két lány elkapja azt, így nem elég, hogy még a féltve őrzött drónt is elvesztik, még smacizást sem láthatnak. Van azonban akkora lélekjelenlétük, hogy cserébe „túszként” elviszik az egyik lány táskáját, melyben ott lapul egy doboz partydrog is. Ez után a fiúk még sörlopásba, drogvásárlásba, és egyetemistákkal való paintball-csatába is belekeverednek, de természetesen nem lövünk le minden poént. A kérdés az, hogy vajon Maxnak sikerül-e eljutni a hőn áhított buliba, ahol végre megcsókolhatja a kiszemelt lányt, vagy a gondok csőstől jönnek, és megállítják a fiúkat?

A könnyed vígjáték remek választás lesz a moziba látogató, kikapcsolódni vágyó nézőknek. Már csak azért is garantált a jó szórakozás, mert az alkotóktól már láthattunk hasonlóan kiváló filmeket, mint a Superbad, a Rossz szomszédság, vagy a Virsliparti; de az sem utolsó szempont, hogy a Maxat alakító Jacob Tremblayt még fiatalabb korában Oscar-jelölést kapott A szoba című filmben nyújtott alakításáért (ami egyébként a maga kategóriájában szintén egy remek alkotás).

A mi dolgunk a vászon előtt csak az, hogy hátradőljünk, és élvezzük ezt a szuper vígjátékot, de vigyázzunk, zsepit készítsünk, mert garantáltan sírni fogunk a nevetéstől.

Időpontok és jegyfoglalás

Video