×
We love Kecskemét

Huszonöt éve a mikrofon mögött – Jámbor Csabával, a Gong Rádió programigazgatójával beszélgettünk

Gál Orsolya

Bár gyerekként egészen más pályát képzelt el magának, huszonöt évvel ezelőtt egy nagy kaland kezdődött el Jámbor Csaba életében azzal, hogy betette a lábát egy rádióstúdióba. A Gong Rádió programigazgatója, ha éppen nem a mikrofon mögött ül, akkor sportújságíróként dolgozik, vagy a kecskeméti kézilabdacsapat kommunikációs vezetői feladatait látja el. A reggeli kávé közben már a híreket olvassa, hiszen nem akar lemaradni semmiről sem. 

Talán sokan azt gondolják, hogy aki 25 éve a mikrofon mögött ül, az mindig is rádiózni szeretett volna, de Jámbor Csaba életében ez egyáltalán nem így volt. Egészen más pályát képzelt el magának.

- Katona akartam lenni gyerekként. Nagyapám és édesapám is katonatisztek voltak, ebben a szellemben is neveltek, úgyhogy sokat nem kellett gondolkodnom rajta, hogy mi szeretnék lenni. Abszolút a véletlenen múlt, hogy végül nem ezt a pályát választottam – idézte fel Jámbor Csaba.

Ez a véletlen pedig egy ifjú hölgyhöz köthető. 17 évesen ugyanis Csaba a szerelemnek köszönhetően egyszer csak belecsöppent egy rádiós castingba.

- Udvaroltam egy lajosmizsei lánynak, akit behívtak egy akkor induló helyi csatornához, a Róna Rádióhoz castingra. Mivel mi csak iskola után tudtunk találkozni, és a randi az iskolától a buszpályaudvarig tartott, elkísértem. Az akkori főszerkesztő, Szombathy Zoltán azt mondta, hogy ha már ott vagyok, akkor próbáljam meg én is. Veszteni valóm nem volt, úgyhogy belevágtam. Ebből először egy heti műsor lett, és amikor befejeztem a középiskolát, munkát ajánlott a főszerkesztő. Így kezdődött a rádiós pályám, és idén éppen huszonöt éve ennek.

Akkoriban a kereskedelmi rádiózás még gyerekcipőben járt. A két nyelven megszólaló Danubius volt az úttörője ennek. Nem csak a mikrofonengedélyt kellett megszerezni annak, aki rádiózni akart, hanem egy egészen új világot kellett felépítenie.

- Figyeltem, és próbáltam kialakítani a saját stílusomat. Mi a hallgatókkal együtt tanultuk ezt az egészet, és ők nagyon gyorsan eldöntötték, hogy mire van igényük. Egy kicsit olyan volt ez, mint amit Vitray Tamás mondott annak idején, hogy ők maguk csinálták a televíziót, hiszen nem voltak itthon nagy elődeik. Nyilván figyelték az amerikai példákat, próbáltak elcsenni innen-onnan szakmai fogásokat, és aztán kialakult a saját stílusuk. 

A rádiónál is kísérleteztek, és figyelték, hogyan reagálnak a hallgatók a műsorokra. Ha jól fogadták, akkor szabad utat kaptak a műsorvezetők. A közéleti témák voltak azok, amik szorosabb keretek közé voltak szorítva. Annak szabályait meg kellett tanulni.

- Ebben nagyon jó mentoraim voltak, többek között a Petőfi Népe mostani főszerkesztője, Ökrös Csaba. A hírszerkesztés alapjait tőle tanultam meg. De ezen túlmenően, ami kreativitást igényelt, abban teljesen szabad kezet kaptunk. Annyira megszerettem a rádiózást, hogy nem is nagyon gondolkodtam másban. Elmentem ugyan két évre televíziózni, de rettenetesen hiányzott a rádió. Érdekes, hogy a rádióban sokkal jobban boldogulok, sokkal kevésbé vagyok feszélyezett, mint a televízióban. A mikrofon inkább a barátom, mint a kamera. 

Az évek során nagyon sok visszajelzést kapott Csaba a hallgatóktól. Megtapasztalta azt is, hogy vannak, akik szinte családtagként tekintenek a műsorvezetőkre.

- Volt, hogy fölhívtak telefonon, vagy éppen leszidtak a zöldségesnél vagy igazoltatás közben, hogy nem játszottam le a számukat. A rádiózás nagyon interaktív műfaj. Volt olyan krónikásunk, aki gyakorlatilag egy kis bibliát vezetett a Gong Rádió történetével kapcsolatban. Lejegyezte, hogy milyen emberek fordultak meg vendégként, milyen műsorok indultak és tűntek el. Nagyon érdekes volt mindezt végigolvasni. 

Csaba szerint nagyon impulzív műfaj a rádiózás, nincs olyan, hogy lazítás. Úgy érzi, ha nem kap hírt a nap eseményeiről, akkor lemarad valamiről. Éppen ezért ébredéskor és lefekvés előtt is folyton a híreket figyeli, hogy naprakész legyen. A napjai többé-kevésbé kiszámíthatóak, de szabadideje nem sok akad.

- Ha adásban vagyok, akkor negyed ötkor kelek, átnézem a napi híreket, megiszom az első kávémat, és fél hat körül bemegyek a rádióba. Adás után a programigazgatói feladataimmal foglalkozom, és általában délután 2-3 óráig vagyok bent. Utána jöhet a sportújságírás, a mérkőzések. De igazából nem lehet ezt a kettőt különválasztani, mindkettő kitölti a teljes napom. Ráadásul még a kecskeméti kézilabdacsapat mellett is tevékenykedem, úgyhogy gyakorlatilag nincs szabadidőm, amikor lenne, akkor is újságírással foglalkozom. 

Kecskemét teljes mértékben szerelem Csaba számára. Bár kézilabdázó feleségével most kiköltözött Lajosmizsére, de nem tudná elképzelni az életét a hírös várostól távol.

- Éltem rövidebb ideig Pécsen és Budapesten is, de Kecskemét abszolút szerelem. Most Lajosmizsére költöztünk a feleségemmel, de ezt a döntést inkább a kikapcsolódással és a családalapítással kapcsolatos szempontok vezérelték. Kecskemétinek vallom magam, és ennek a városnak minden rezdülését szeretem. Azt is, ahogyan változik, és mégis ugyanaz a hírös város marad, ahol megszülettem. Nem is tudom elképzelni, hogy máshová kötődjek. Nagyon hálás vagyok, hogy ebbe a városba születtem.