×
We love Kecskemét

Színésznő új szerepben – Anyaságról, visszatérésről és az idei karácsonyukról mesélt Hajdú Melinda

Gál Orsolya

A Chicago musical harsány revütáncosnőjeként, Velma Kelly szerepében tért vissza a kecskeméti teátrum színpadára Hajdú Melinda. A színésznő egyéves kisfia, Marci egy igazán kiegyensúlyozott, nyugodt gyerek, és ez megkönnyítette édesanyja számára a próbafolyamat zsúfolt heteit. Melinda úgy érzi, az anyaság arra is tanítja, hogy néha el kell engedni a dolgokat, nem kell mindennek olyan nagyon tökéletesnek lennie. 

Óriási sikert aratott a kecskeméti közönség körében a Chicago című musical. Hajdú Melinda ebben a darabban tért vissza a színpadra egy évadnyi szünet után. A színésznő számára igazi kihívást tartogatott Velma Kelly szerepe, ugyanis egy vele teljesen ellentétes karakter bőrébe kellett bújnia. 

- Nagyon vártam ezt a darabot, ez egy remek lehetőség, egy igazi álomszerep. Nagy dolog, hogy ilyen rövid időn belül visszavártak, és rögtön egy ilyen főszerepben számítottak rám. Bevallom, azért nem volt könnyű a visszatérés, izgultam egy kicsit. Nyilván aggódtam, hogyan éli majd ezt meg a kisfiam, de nagyon jól viselte, és ez nagyon megkönnyítette a próbafolyamatot. Marci nagyon kiegyensúlyozott gyerek, nagyon jól érzi magát az apukájával és a nagyival is. 

Melinda elárulta, a darab zenei világát is nagyon szereti. A jazz műfaja áll hozzá a legközelebb, így a Chicago dalait azonnal megkedvelte. 

- Amit legjobban szeretek énekelni, az a jazz, a hangfekvésemhez is ez áll a legközelebb. Nagyon jók a dalok, és ez óriási lendületet ad, viszi előre az embert. Ráadásul nagyszerű dolog az is, hogy élő zenekarral léphetünk fel. 

A színésznőnek nemcsak lelkileg kellett visszarázódnia a próbafolyamat során, hanem fizikailag is, ugyanis Barta Dóra nagyon látványos koreográfiákat alkotott a darabhoz.

- Gyerekkoromtól kezdve balettoztam, éppen ezért egy jó koreográfia számomra mindig nagy kihívás. Nagyon szeretek felnőni a feladathoz. Barta Dóra koreográfiái visszaadták az önbizalmamat. 

Melinda elmondta, nagyon jól esik számára, ha a nézők megosztják vele a véleményüket a darabról. Gyakran állítják meg, miközben babakocsit tol az utcán, vagy éppen a gyerekruhák között válogat egy üzletben.

- Engem nagyon fel tud tölteni, ha megosztják velem, hogy milyen élményt jelentett számukra a darab. Persze bennem is felmerült számos kérdés, hogy nem volt-e túl korai a visszatérés, nem volt-e túl nagy feladat ez most hirtelen?  De a darab sikere, és az, hogy ennyire körülvesznek a nézők szeretettel, megerősítettek abban, hogy érdemes volt visszatérnem.

Ebben az évadban még két premier vár Melindára. Már javában zajlanak Az ember tragédiája „junior” próbái, ami egy izgalmas kísérlet lesz. A darabot a gimnazista korosztálynak szánják. A cél, hogy a középiskolások jobban megértsék a cseppet sem könnyű madáchi szöveget, valamint közelebb kerüljenek a színház világához. 

- Cseke Péter rendezésében állítjuk színpadra Madách Imre drámáját. Koltai-Nagy Balázs lesz Ádám, én pedig Éva. A Cseke-osztállyal adjuk elő ezt a darabot, és mindenki minden szerepet játszik majd, váltogatjuk egymást, kicsit olyan, mint egy vizsgaelőadás. Lesz benne élőzene, kóruséneklés és egy kis mozgásszínház is. Ez egy nagyon izgalmas feladat. Nagyon szeretem Az ember tragédiáját, sok mindent lehet vele kezdeni, végtelen az ötletek tárháza. Nagyon megszerettem az osztály tagjait is, igazán jó csapat, nagyon jó hangulatban telik a próbafolyamat. Ennek a darabnak január 22-én lesz a bemutatója.

Márciusban egy különleges drámában láthatjuk majd a színpadon Melindát. A Gardénia című darabban egy család története rajzolódik ki a nők szemszögén át, miközben mindannyian keresik a boldogságot. 

- Négy nő, négy generáció történetét ismerhetjük meg ebből a drámából. Ez egy izgalmas jutalomjátéknak tűnik, egy nagyon jó feladat lesz. Markó Róbert rendezi majd a darabot, Csombor Tecával, Csapó Virággal és Réti Nórával alakítjuk majd a négy nőt. A Ruszt József Stúdiószínházban mutatjuk be a drámát, ami egy nagyon intim tér, sok mindenre ad lehetőséget. Szeretek ott játszani. 

A színésznő a próbák és az előadások után siet haza, hogy Marci minél kevesebbet hiányolja. Úgy véli, a kisfia tanítja is, többek között arra, hogy nem kell mindennek olyan tökéletesnek lennie. 

- Mindig is nagyon aggódós ember voltam, és ez nem változott, sőt hatványozódott az anyasággal. Nagyon maximalista vagyok, és kicsit lazábban kellene vennem sok mindent. Nyilván a fiam fog erre megtanítani, hogy nem kell mindent olyan tökéletesen csinálni. Nem kell méricskélni, hogy mikor mennyit eszik, hogy esik-kel. Majd megtanít arra, hogy nem probléma egy kis kosz, egy kis sérülés. A gyerekek nagy tanítómesterek, de azért nagyon az elején vagyok még ennek az útnak. 

Marci tavaly karácsonykor még egy hónapos sem volt, így akkor minden arról szólt, hogy a család összehangolódjon. Idén már kíváncsian figyeli, hogy mi történik körülötte, az ünnepi készülődés minden mozzanata érdekli. 

- Elhoztam a színházba, ahová a hagyományokhoz híven idén is megérkezett a Mikulás. Nagyon élvezte a gyerekek társaságát és a zenét is. Nagyon szereti a karácsonyi dalokat, úgyhogy hetek óta minden nap hallgatjuk. Az ünnep teljes mértékben róla szól majd, hozzá igazítunk mindent. Idén karácsonykor nem utazunk sehová, a szüleim jönnek majd Miskolcról és az öcsémék Sopronból. Anyukám hozza a töltött káposztát, lesz halászlé, sültek és sütemények, tipikus karácsonyi ételek. Szeretnénk karácsony után egy pár napra elutazni, egy kicsit kikapcsolódni. De csupán pár napos kikapcsolódást tervezünk, hiszen január 2-tól folytatódnak a próbák. 

Melinda elmondta, hogy számára az újév nem a fogadalmakról szól. A nagy elhatározásokat sosem az újesztendő első napjához szokta kötni. 

- Még sosem tettem újévi fogadalmat. Ha valamit a fejembe veszek, akkor azt nem szoktam időpontokhoz kötni. Nyilván az év végén én is számot vetek, végiggondolom, hogy hová szaladt el ilyen gyorsan ez az év, mi minden történt velünk. Szerencsére van mire visszatekinteni, sok jó dolog történt velünk, nagyon jó visszanézni a 2019-es évre.



Fotókat Walter Péter készítette.